Málnalekvár

Tavaly lekvárilag lemaradtam a málnaszezonról, és úgy voltam vele, hogy üsse meg a kiskavics, de idén, kerül, amibe, kerül, én teszek el málnát. Nehogymá'!!!
És lőn. Ma elmenék a Vásárcsarnokba, és tobzódék vala a málna-, a ribizli-, a szeder- meg az áfonyadömpingben. De céltudatos voltam, és csak a ribizlire csábultam el -- így a mai napon elkészült három-három üvegcsényi lekvár mindkét gyümölcsből (a ribizlilekvárról bővebben itt).
Logisztikai problémát okozott a dunszt hova tevése, de a kedvenc virágos kanapé megint kisegített, és ha nem is kényelmesen és zökkenőmentesen, de végre lepihentek az üvegek is két-három-négy-öt-hat napra :)
Még csak annyit, hogy nálam a lekvárkészítés határozottan anti-krédós jelleggel működik már a kezdetek kezdete óta: nem bííírom az édes lekvárokat/szószokat/mártásokat -- szóval, ha valaki felcsapja Horváth I. klasszikusát, akkor biztos lehet benne, hogy én mindig mondjuk a felével dolgozom annak, amit pölö ő javasol.
De most akkor térjünk át a málnalekvárra. :)

Kell hozzá (3 kisebb befőttes üveghez / 1 nagyhoz):
1 kg málna
cukor
minimális szalicil, ami majd a fedőfóliára kerül (nem is a lekvárba!!!)

Így készül:
Befőttes üvegeket sterilizál, és vizesen fémtálcára helyez (az elpattanás-védelem jegyében). Dunsztot előkészít (pehelypaplanok, -párnák előnyben, de a hálózsák, a polártakaró meg a gyapjúpaplan is megteszi -- minél több puha hőtartó alkalmatosság, annál jobb! :)
Málnát alaposan átmos, majd megfelelő méretű, magas falú lábosba borogat. Kis lángon addig keverget-kavargat, míg a málnaszemek a felismerhetetlenségig főződnek szana és széjjel. Ekkor elkezd adagolni a cukrot. (NB Én ezt is "ízléssel" csinálom: időnként kóstolgatva (fakanyállal egy fedőre cseppentve egy keveset, jól megfújkálva, meózva, majd fontolgatva a következő zuttyanatnyi cukormennyiséget.)) A türelem itt elsődleges erény, mert a cukor hajlamos lehűteni a gyümölcsmasszát: ez esetben állandóan keverve szépen kivár, amíg újra elkezd pröcögve köpködni a készülő lekvár (ezért kell a magas falú lábos, hogy ne lekvár által okozott égési sérülésekkel mászkáljunk bele a világba -- egyébként, eddigi tapasztalataim szerint, ez a köpködési hajlam talán a sárgabaracknál a legkritikusabb :S). Fontos, hogy ÁLLANDÓAN körbe-körbézzen az a fakanál, mert különben még odakap vagy leragad a mű -- és akkor mi lesz??? :S (Akkor az lesz, hogy diplomatikusan félrenézünk, amíg új lábosba töltjük át a menthetőt, majd ugyanott folytatjuk a keverem-kavarom gyakorlatot, ahol félbehagytuk.) Akkor jó a lekvár, ha a fakanálon pillanatok alatt bőrszerű hártyát képez. Ekkor lehúz a tűzről, és elkezd a tálcán lévő üvegekbe adagolni. Sterilis körülményeket megtartandó, igyekszik gyorsan dolgozni, de semmi gond, ha pár percig csak úgy álldigálnak a lezáratlan lekvárok. Minden üveg száját dupla réteg átlátszó fóliával fed (ezt rátét előtt benedvesít, és a nedves felével felfelé az üveg szájára tesz. A két réteg közé egészen pici szalicilt szór. Befőttes gumival rögzít. Tetőt rácsavar. Vigyáz, hogy a lekvár semmi esetre se érjen a fóliához! Üvegeket újságpapírba csomagol, majd dunsztba tesz jó fél hétre, ha nem egy egészre. :) (Annál finomabb és annál jobban tartósítja magát, minél lassabban hűl ki!)

Amellett, hogy eeelképesztően finom, és magában, sütikben stb. is remek, a lekvárban még az a nagyon jó, hogy utólag is le lehet fényképezni :D (legalábbis, amíg ki nem kerül a dunsztból, és valaki el nem kezd rájárni :D) -- szóval majd frissítem a képi emlékezetet, ha lesz végre mivel. ;)